Sajtóközlemény

Mi, a Polgári Világ barátai elborzadva tapasztaljuk, hogyan csúfolja meg napról-napra, sőt percről percre a magyar kormány a demokráciát. Orbán Viktor eladja hazánkat az Új Szovjetuniónak, ennek következményeként pedig kiebrudalja Magyarországról a nyugati kultúrát. Ez a folyamat a múlt héten új szintre lépett a Lex CEU bejelentésével, amelynek célja az ország egyik legjobb egyetemének ellehetetlenítése. A FIDESZ egy idős embert démonizál, és széles tömegeket befolyásol saját nemzete ellen folytatott szabadságharcához.

Miközben már 20 éve polgári Magyarországot ígér híveinek.

Ez lenne az?

A propagandagépezet szerint mindenki Soros György embere, aki a vasárnapi tüntetésen részt vett. És valóban: a kormányzat problémakezelése egyszerű bizonyítékot találhat állítása alátámasztására: azok a budapesti értelmiségiek állnak a megmozdulás mögött, akik korábban már ürügyet adtak a Soros-bérenc jelzőre. Ebből sajnos a kormány nem ért, ahogy korábban sem értett!

Ahhoz, hogy komoly nyomást tudjunk gyakorolni Orbán Viktor gépezetére, az oktatás szabadságáért vívott küzdelmünknek „össznemzeti” üggyé kell válnia! Egyértelművé kell tenni, hogy a polgári Magyarország támogatói is becsapva érzik magukat, és kiállnak az akadémiai szabadságért!

Itt az ideje tehát, hogy a valódi polgári oldal is felemelje a hangját​ a Fidesszel és politikájával szemben! Azzal, hogy – a XXI. században különösen – hazánk túlélését jelentő oktatás ellen Orbán Viktor és kormánya ilyen merényletre képes, elárulja országunk alapvető érdekeit. Kiárusítja a magyar fiatalok jövőjét és egzisztenciáját! 

Mi nyugati Magyarországot akarunk, ahol a tudás és a teljesítmény adja meg a polgárok boldogulásának az alapját. Ehhez van szükség az oktatás soha nem látott mértékű fejlesztésére, és ehhez nélkülözhetetlen a Közép-Európai Egyetem (CEU) is. Nem engedhetjük elvágni Magyarországot a Nyugattól, ahová történelme során mindig is szeretett volna tartozni.

Mert a szabadság mindig Nyugatról jön.

Budapest, 2017. 04. 03.                                               

Polgári Világ

Kedves Kati Néni!

Fehér köpenyében állt az osztály előtt, zsebében az agyonkoptatott radírját szorította, emlékszik? Emlékszik, amikor az első padban ülő Gyuri dühében mindent lekotort az asztaláról, és Ön milyen szelíden, milyen bátorítóan guggolt oda mellé, és kérte meg, hogy szedje össze a holmiját? Emlékszik még, hogy a kis Vizy-féle iskola tantermének ódon berendezésében (amelyben még az édesapám is tanult) milyen feszengve és örömteli izgatottsággal ültünk, mi gyerekek, mindannyian?

Nyomot hagytak bennem a kapcsolódási pontjaink: az év azonos napján születtünk, és mindketten balkezesek vagyunk. És a különbözőségek: Önt másnapra anyakönyvezték, és átszoktatták a jobbkezes írásra, de a jobb kezét mindig követte a ballal…

Emlékszem a kerek ó-ira, a szorzótáblára, az egytáldödöllére, A 87-es nagy hóra, derékig ért az iskolaudvaron, hogy lefagyott a teteje, a játékszakkörre, a buszos kirándulásokra az A-sokkal.

Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb barátságát Önnek köszönhetem – ha áttételesen is. Hányszor ültem Önöknél, fiával, Sanyival a Super Mario előtt, hány húsvétkor mentem meglocsolni Évit és Önt, mennyi közös élmény: iskolaújság, Rapülők-riport, tandem-bicikli.

Soha nem láttam Önt szomorúnak! Soha nem éreztem bizonytalannak! Kivételes pedagógus Ön! Ön, aki mintául szolgált a szobámban berendezett játék-tantermekhez, Ön, akit egész pályámon alapul vettem, akit tudat alatt mindörökké hordozni fogok személyiségemben, akihez soha nem fogok felérni.

Mintegy 10 éve találkoztunk utoljára. Ön sírt az örömtől, mert büszke volt rám, emlékszik? Bár elmondhatnám, hogy mennyire fontos volt nekem mindig az Ön ideája, bár még egyszer beszélhetnék Önnel! Nem tehetem.

Isten Önnel, Kati néni!

Pukli István

Átnéztem a korábbi jegyzeteimet az OECD-ről és a PISA-ról, hiszen a szép emlékű Nemzeti Tankönyvkiadó megbízásából mintegy tíz évvel ezelőtt pedagógus-továbbképzéseket tartottam a kompetenciafejlesztés témakörében. Már akkor felhívtam kollégáim figyelmét a PISA-mérések eredményeire és azok jelentőségére, hiszen már akkor sem voltak fényesek.

És azóta eltelt tíz év!

TÍZ ÉV!

Olvasás közben szembejött velem néhány vázlatpont az OECD történetéről, feladatairól, céljairól, amelyek között megtalálható „az esélyegyenlőség, a méltányosság, és a kirekesztéstől vagy megkülönböztetéstől mentes oktatás” mondat is. Átfutottam a PISA-t is: 15 évesek, reprezentatív minta; szövegértés, matematikai logika, természettudományos gondolkozás, háromévente: mindig más terület a hangsúlyos (ha jól számolom, 2015-ben a természettudományos gondolkodás volt a fókuszban).

Az a baj, hogy a régi jegyzetem első és második idézett mondata nem ér össze. Miért is? Vegyük csak sorra, mi is a baj a NER oktatási rendszerével, és mindezt a NER módszertanával, hátha így könnyebben érthető lesz azok számára is, akiket érint:

2010-ben az új taktika, a védekező felállás, bizony társadalmi igény volt, hiszen úgy látszott, hogy a koncepció nélküli támadó játék csak káoszhoz, végül pedig vereséghez vezethet. Mit tett a Hoffmann-Czunyiné-Palkovics szövegtségi kapitányi hármas? A magyar oktatás egyébként is tohonya csatársorát, középpályásait és védőit beállította a kapuba, hátha így nem kapunk ki.

Akkor tényszerűen is:

2013-ban az új Nemzeti alaptanterv és a hozzá tartozó kerettantervek úgy születtek meg, hogy a kormány szakértői valamiért teletűzdelték fölösleges és használhatatlan ismeretanyaggal ezeket a dokumentumokat, közben természetesen a varázsszavakat benne hagyták, úgyhogy a nevelés és az oktatás látszólag a kompetenciák köré rendeződött. A gyakorlatban ez a következőképpen fest: ezt az információmennyiséget csak úgy lehet letolni a gyerekek torkán, ha frontálisan tartjuk a legtöbb tanóránkat. És mire nem marad idő? A kompetenciafejlesztésre. 0-1. Esélyünk sincs.

Felnőtt az ún. netgeneráció. Ha akarjuk, sem tudjuk őket arra nevelni, hogy az információk ismerete érték, mindent meg tudnak keresni a neten, gyorsabban, ügyesebben, mint Balog államtitkár úr. 0-2.

A diákok óraszámát megnövelték, ezáltal nemhogy fejlődött volna a kompetenciájuk, de a fáradtság miatt az ismeretátadás is botladozik. Elveszítettünk egy egész nemzedéket 0-3.

22-ről 26-ra nőtt a pedagógusok tanóraterhelése, ezzel a minőségi munka is szinte lehetetlenné vált. 0-4.

A központosított oktatásirányítással a helyi közösségek önrendelkezése megszűnt, ezzel az érdekeltsége és a motivációja is. 0-5.

A központosítással rengeteg pénzt vettek ki az oktatásból, pénz nélkül pedig nem lehet jó az oktatási rendszer. Milyen kormány az, amelyik nem áldoz a gyerekekre, a jövőre? 0-6.

A már 2010 előtt meglévő esélyegyenlőtlenséget tovább mélyítették és mélyítik a mai napig azzal az attitűddel, hogy a szegregáció jó is lehet. 0-7.

Bíró Spori, fújja már le ezt a meccset!

Mit is kell akkor hát tennünk? Kínosan magyarázkodnunk, ahogy azt az EMMI teszi, és a TIMMS-re mutogatni, hogy ott minden rendben van? A TIMMS azt méri, hogy az ismeretanyagot átadtuk-e. Igen, kínkeservesen, de átadjuk. Ha át tudjuk. Aztán mire megy vele a gyerek, ha alkalmazni nem tudja?

1. Teljesen új struktúrát kell kialakítani a szükségletekből kiindulva, az oktatásba pénz kell.
2. Új, a műfaji sajátosságainak megfelelő, az egész életen át tartó tanulást prioritásként kezelő Nat és kerettantervek kellenek, és ki kell dobni az avítt fogalmakat, mint pl. „tananyag”, az oktatásba pénz kell.
3. A kompetenciafejlesztéshez eszközök kellenek. Digitálisak és analógak, az oktatásba pénz kell.
4. A kompetenciafejlesztéshez idő kell: radikálisan csökkenteni szükséges a pedagógusok óraszámát, ez pedig új státuszokat jelent, az oktatásba pénz kell.
5. Iskolai autonómiára van szükség , az oktatásba pénz kell, méghozzá helyi szinten.
6. A legjobbakat csak úgy lehet a pedagógusi pályára csalogatni, ha kiváló és szelektív a képzés, valamint versenyképes a fizetés, az oktatásba pénz kell.
7. Az esélyegyenlőség megteremtése különösen sokba kerül, az oktatásba pénz kell.

Ha ez a hét feltétel teljesül, akkor ki tudunk egyenlíteni (még mindig nem nyertünk!). Ameddig ez nincs így: „kis pénz, kis foci”.

 Pukli István

A mai napon az alábbi levelet küldtem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XIII-XIV. Tankerületi Igazgatóságára:

Tisztelt Igazgató Úr!

2012. szeptember 1-je óta irányítom és vezetem a 2013 júniusától 2013. január 1-jei hatállyal Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnáziumnak nevezett intézményt. Az első három hónapom a tapasztalaté volt, s ha korábban megtanulom, mit rejtenek a költségvetési számok, még a KLIK megalakulása előtt bevásároltam volna IKT-eszközökből, oktatási segédanyagokból, iskolabútorokból. Ehhez valamiféle jóstehetség kellett volna, mert a következő mintegy három esztendőben majdhogynem krétát sem láttunk, papírról, számítógépekről nem is beszélve. Volt lehetőségem arra, hogy megtudjam, milyen felelősséggel és kötelességgel jár munkáltatói jogkörrel rendelkezni, az elmúlt három évben pedig arra volt lehetőségem, hogy megtapasztaljam azt, milyen érzés e jogkörök nélkül ütközőbábunak lenni.

Gazdálkodás és munkáltatói feladatok nélkül beékelődtem a KLIK és a nevelőtestület közé. Előbbi elvárta, hogy lenyomjam a nevelőtestület torkán azt, hogy semmire sincs pénz, hogy 20 %-kal megemelkedik a munkaterhelés, elveszik a cafetériát, utóbbi pedig folyamatosan presszionált a minimális munkakörülmények megteremtése érdekében – hiszen az ő szemükben én képviseltem a fenntartót. Sokszor hallottam ebben az időszakban, hogy nem normális, aki intézményvezetőnek áll, mégis úgy éreztem, hogy azokat a pedagógiai célkitűzéseket, amelyeket 2012-ben megfogalmaztam, pénz nélkül is el lehet érni. Hittem a nyugtató ígéreteknek: föláll a KLIK, és minden működőképes lesz, még egy kis türelem, és jobb lesz. Persze, hogy nem lett jobb.

A köznevelési törvény és az új Nemzeti alaptanterv új présbe helyezett: most már nem csupán vertikálisan, hanem horizontálisan is szorítóba kerültem: a magas tanulói óraszámok, a feltételek nélküli mindennapos testnevelés erőltetése, a fölösleges ismeretkupac stb. megteremtette az alapját annak, hogy a szülők és a diákok is erőteljes nyomást gyakoroljanak a terheik csökkentése érdekében.

A vezetői programomban megfogalmaztam, hogy a hagyománynak és az innovációnak egyaránt jelen kell lennie az iskolában. Ennek jegyében új pedagógiai programot alkottunk, amelyet a folyamatos törvényi változások miatt többször módosítottunk. Legutoljára saját indíttatásból: új képzési struktúrát kapott az intézmény, amely kiegyensúlyozta a humán és a reál műveltséget. Új tanulmányi területeinken (mérnöki, gazdasági, humán, valamint orvosi tagozatokon) két emelt szintű érettségire készítjük föl alapóraszámban a tanulóinkat, emellé pedig nyelvi előkészítő évfolyamot is választhatnak a gyerekek. Miért volt erre szükség? Megváltoztak a felsőoktatási keretszámok, és hamarosan nyelvvizsga nélkül be sem lehet kerülni az egyetemekre. Deklaráltuk a személyközpontú pedagógiát. Tudósok, szakértők ingyenmunkájának köszönhetően (a KLIK egy fillért sem adott továbbképzésekre) felkészültünk a netgenerációra pszichológiailag és pedagógiailag egyaránt. A meglévő eszközeink sufnituning megoldásaival szabaddá tettük az iskolai wifit, hogy tanórán is használhatók legyenek az elektronikus tartalmak, mert tankönyv – ugye – nincs, vagy maximum 12.000 Ft értékben. A diákok így saját okostelefonjaikon használhatják a Onedrive-on megosztott tartalmakat. (Ez olyan felhőalapú megoldás, amely teljesen ingyenes, és a határozott tankerületi tiltás ellenére mégiscsak szerződést kötöttem egy céggel, amit nem bántam meg.) Közben kizsigereltük az iskolai alapítványt, hiszen mindent e szervezet fizetett a KLIK helyett, amit tudott.

A hagyományos intézményi díjrendszert kiegészítettük a Radák Olga-díjjal, amely a közösségi tevékenységért jár, bevezettük a diákigazgató-választást, a Tudományok napját (amelyen szintén ingyen egyetemi előadók látogatnak el iskolánkba azért, hogy felnyissák a gyerekek szemét, hogy nem csupán a bölcsész és az orvosi pálya létezik). Bevezettük a hospitálási heteket (minden kollégám két másik pedagógus óráját látogatta meg), vezetőként minden tanévben meglátogattuk az összes kollégánk legalább évi egy tanóráját.

Három éven keresztül őszi érettségi vizsgaközpont voltunk – hiba nélkül, kiválóan akkreditált tehetségpont lettünk tavaly ősszel, eddig három Erasmus + pályázatot nyertünk, így tanáraink és diákjaink (gyakran saját zsebükből meghitelezve a KLIK-nek) bejárhatták Európa országait tanulmányi célokból, többször utaztattuk diákjainkat a Határtalanul! program keretében, és fogadtunk határon túli magyar látogatókat.

A nevelőtestülettel összekovácsolódtunk, hiszen több alkalommal kellett kiállnom kollégáimért az Oktatási Hivatal törvénytelen ellenőrzési kísérletei vagy a minősíthetetlen minősítők kapcsán. Az év elején volt egy szent pillanat: amikor mindannyiunknak együtt dobbant a szívünk: kiadtuk a Teleki Blanka Gimnázium 16 pontos követeléslistáját.

A diákok egyre nagyobb intenzitással és kedvvel vesznek részt a közösségépítésben, az iskolai diákbizottság munkájában. Ám tavasszal kimondtam a varázsmondatot: ha nem változik érdemben a rendszer, akkor nem folytatom az intézményvezetői munkámat. Mérlegre tettem tehát a fent megfogalmazottakat és az alábbiakat:

1. Az intézményvezető munkáltató jogkörei úgy változtak, hogy legalizálták a meglévő gyakorlatot. Javaslatot tenni eddig is volt lehetőségem. Nem ez a munkáltatói jogkör.
2. Tavasszal intézményi autonómiát szerettünk volna: nem lesz önállóan gazdálkodó az iskola.
3. A GDP 6 %-át követeltük az oktatásra. Lehet a számokkal bűvészkedni, de sajnos közel sincs ehhez.
4. A tanárok terhei egyáltalán nem csökkentek. Sőt a KLIK újabb jogszerűtlen lépést hajtott végre: az osztályfőnök kedvezménye, hogy megtarthatja az osztályfőnöki órát stb.
5. A diákok terhei nem csökkentek. Lehet, hogy 2019 után majd igen. Közben generációkat veszítünk el.
6. A mindennapos testnevelésnek nincsenek meg a feltételei továbbra sem.
7. A legfontosabb: a magyar oktatás nem versenyképes. A magyar oktatást az elmúlt 25 évben gajra vágták (előző verzióban gallyra vágták - köszönöm a kommentelők segítségét). Hittem benne, hogy ez a kormányzat megjavítja. Nem tette, hanem új problémákat hozott be, amivel működésképtelenné is válik. Azzal, hogy megreformálják, és kijavítják a működésképtelenség okát, attól még nem lesz versenyképes. A magyar oktatást az alapjaitól kell újjáépíteni. Ebbe beleszólni intézményvezetőként nincs lehetőségem.

Hosszú hónapok jobb és rosszabb pillanatai után, mérlegelve azt, hogy továbbvigyem az elkezdett munkát vagy olyan terepet keressek, ahol érdemben bele tudok szólni az oktatás gyökeres átalakításába, továbbá felmérve annak egészségkárosító hatását, hogy meghajolva, eszközök nélkül, biztos fenntartói bázis nélkül küszködnék az iskola működésének minimálfeltételeiért, úgy határoztam, hogy az egyenes utat választom.

A Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium intézményvezetői megbízását nem kívánom betölteni a 2017 és 2022 közötti időszakban. 2017. augusztus 1-jétől pedig nem kívánom pedagógusként sem folytatni a munkámat az intézményben.

Helyette minden eszközömmel küzdeni fogok azért, hogy a magyar oktatást alapjaitól építsük újra. Ez ugyanis a jövő Magyarországának a záloga.

Budapest, 2016. november 4.

Pukli István

Tisztelt Tanítanék Mozgalom!

Érdeklődve követtem megmozdulásukat, melyben dr. Palkovics Lászlót nyílt vitára invitálták. Persze, ahogy sejteni lehetett, a határidőig államtitkár úr nem reagált a megkeresésükre, így lemondásra szólították fel őt. Még a felmondásának szövegét is megírták, csak reméltem, hogy ez legalább kreatívabb lesz. Azonban lenne néhány kérdésem.

1. Mi történik ezek után? Államtitkár úr nem vitázik, nem mond fel, a helyén marad. Milyen eszközökkel tudják Önök dr. Palkovics Lászlót távozásra bírni? Esetleg tüntetéseket szerveznek az eltávolítására? Vajon hány embert fog ez megmozgatni? Kérdezem ezt annak tudatában, hogy a valódi probléma nem dr. Palkovics László személye. Esetleg a jövőben, ha valamelyik államtitkár személye, ténykedése nem nyeri el (mondjuk) néhány ezer ember tetszését, akkor le lehet váltani? Ez demokratikus megoldás lenne? (Ki lenne még az, akit ilyen felszólításokkal leváltanának?) De a fő kérdés továbbra is az, hogy le lehet váltani így egy államtitkárt?
2. Tegyük fel, hogy felmond. :-) Azonnali hatállyal távozik a posztjáról. Kit nevezzenek ki helyette? Ki lenne az a szakértő, aki Önöknek megfelel? Egyáltalán, Önöknek kellene megmondani, hogy ki a megfelelő személy, vagy rábízzák ezt arra, akinek mégis csak van erre felhatalmazása?
3. Tegyük fel, hogy dr. Palkovics László után olyan szakértő ül az államtitkári székbe, aki Önöknek is megfelel.(Ez elég vicces, nem?) Mit szeretnének tőle? Legyen partner, legyen nyitott a civil mozgalmak kezdeményezéseire? Esetleg álljon ki vitázni Önökkel? Vagy ennél többet szeretnének? Mondjuk azt, hogy az egyébként elég ramaty állapotban lévő közoktatásban strukturális átalakításokat hajtsanak végre? Adják meg a közoktatásnak járó 6, vagy annál több GDP százalékot? A tanárok és a tanulók terheit csökkentsék? Kiadják az új NAT-ot? A szakképzés borzalmait hozzák helyre? A szabad tankönyvválasztást állítsák vissza? És még hosszan lehetne sorolni. Önök szerint, ezért egy államtitkár felel? Egy államtitkár felel, vagy ehhez egy kormány akarata, elszántsága kell? Ha az utóbbi, akkor sajnos, egy új államtitkárral sem mennek sokra, még akkor sem, ha Őt Önök választják ki.
4. Eljátszottam a gondolattal, mi történt volna, ha dr. Palkovics László kiáll Önökkel vitázni. Mit gondolnak, előrébb vitte volna az oktatás ügyét? A vita után megkapta volna a közoktatás az áhított GDP 6 százalékot?
5. Mire mennek ezzel a kezdeményezéssel? Mit lehet ezzel elérni? Ez lenne a rég várt radikalizálódás? Hova tudják ezt még fokozni?

Szívből remélem, hogy Önöknek valóban a közoktatás javítása a céljuk. Magam, egyelőre csak a hangulatkeltést érzem ki a megmozdulásaikból. Remélem, most már hamarosan az oktatás valódi problémái is a nyilvánosság elé kerülnek, a megoldási javaslataikkal együtt. Anélkül, aligha lehet komolyan venni Önöket.

Tisztelettel: Kovács Ágnes Lilla

Tisztelt Államtitkár Úr!

Nem áll szándékomban ingyen reklámot biztosítani a pestisracok.hu elnevezésű, igénytelen nyelvezetű, helyesírási hibáktól hemzsegő propagandaportálnak, ám mégis úgy érzem, hogy az Önnel készült 2016. október 11-i interjúra, valamint az abban elhangzottakra reagálnom kell – már csak a személyes érintettség okán is. Nem feltételezem Önről, hogy az anyanyelvi kommunikációs kompetenciája fejletlen volna, így arra a következtetésre jutottam, hogy állításai mögött nem szövegértési zavar, hanem egyértelmű lejárató politikai szándék áll:

„Szinte kezdettől fogva látszott, hogy a Tanítanék Mozgalmat nem tisztán szakmai, hanem politikai érdekek mozgatták. Bár a szervezet ezt hónapokig tagadta, Pukli István kilépésével és kiadott állásfoglalásával egyértelművé tette, hogy ez így van. Úgy latom, hogy a pedagógusok is rádöbbentek, különösen a Tanítanék Mozgalom Várkert bazári rendezvényét követően, hogy sajnálatos módon megvezették őket, magukat szakmai szervezetnek álcázva.”

Államtitkár úr ügyesen gyakorolja a „sokat elmondjuk, és attól igazzá válik” típusú kormányzati kommunikációt. El kell, hogy keserítsem: nincs igaza. Attól, hogy a Mozgalom kiemelt társadalmi ügyek mellett is igyekszik kiállni a saját területén felvállalt feladatai mellett, korántsem jelenti azt, hogy „politikai érdekek” mozgatnák, tekintve, hogy Ön azt sugallja ezzel, hogy valamelyik ellenzéki erő állhat a Mozgalom mögött – attól függetlenül, hogy van olyan ezek között, amelynek felvállalásával személy szerint nem értettem egyet.

A politika szót Önök járatták le. Politizálni annyit tesz: közügyekkel foglalkozni. Ilyen közügy például az oktatás. Ha Önt ennyire zavarja, és tényleg szitokszóként használja a „politizál” kifejezést, miért nem hagyja abba ilyen irányú tevékenységét?

Kedves Államtitkár Úr!

Nem ellenzéki politikai erők állnak a Tanítanék Mögött, hanem Önök. A jelenlegi kormány zsákutcába terelte a közoktatást, pedig arra esküdtek föl, hogy helyrehozzák az elődeik hibáit. De ugye győztek a lobbiérdekek (ezt Németh Szilárdtól hallottam személyesen), és semmi sem úgy valósult meg, ahogy azt eredetileg szerették volna. Ha akkor ugyanis hitelesen építették volna fel, új alapokra helyezték volna a közoktatást, és nem érték volna be félmegoldásokkal (lásd: életpálya-modell, minősítési rendszer, a Nat és a Kerettantervek sznob, álkonzervatív elvárásrendszere, a tanárok, diákok túlterhelése), akkor nem lett volna szükség a Tanítanék Mozgalomra.

A kilépésem okait nyíltan és világosan elmondtam, az Ön nyakatekert értelmezése egyáltalán nem támasztja alá az állításait. Államtitkár Úr ügyel a megfogalmazásra: kissé manipulatív, megtévesztő és a valóságot elkenni szándékozó kifejezésekből olyan mondatot állít össze, amelyből egész hihető is volna: „tagadta” (helyesen: cáfolta), „egyértelművé tette”, „rádöbbentek”, „álcázva” stb. Egyáltalán nem gondolom, hogy a 2016. június 11-i tüntetés után arra a következtetésre jutottak volna az emberek, hogy megvezették őket. Csak a személyes sértettség szól Önből, mert nem tudja elviselni a paródiát. Inkább azt láthatták, hogy a demokráciákban megszokott eszköztárat annyira kiüresítette a kormány, hogy nem maradt hatékony lehetőség a célok eléréséhez, ezért kénytelen a Mozgalom „radikalizálódni”.

Én továbbra is azért dolgozom, hogy elérjem: az oktatási rendszert az alapjaitól építsük fel újra. Államtitkár Úr koncepciója ugyanis rossz. Beszélhet bár a diákok terheinek csökkentéséről, a megreformált Nat kiadásának halasztásáról, látszólagos társadalmi egyeztetésekről, mert nem ez lenne az Ön feladata, hanem felelős magyar államférfiként új alapokra helyezni a teljes magyar közoktatást.

Az Ön rendszere egy bukott oktatáspolitikai vagy még inkább pártpolitikai cél kiszolgálására épült föl. Az oktatáspolitika nem függhet a gazdasági miniszter kénye-kedvétől! A jelenlegi, ósdi oktatási rendszert alakítgatni valódi szakmai egyeztetések nélkül óriási mértékű társadalmi felelőtlenségre utal. A jelenlegi rendszer már megbosszulta magát, és még súlyosabb következményei lesznek. A kormány oktatáspolitikájával ellentétben én hiszek a magyar nemzetben, hiszek a magyar tanárokban és hiszem, hogy valódi reformokkal Magyarország is biztosíthatja gyermekeinek Európa egyik legmagasabb szintű oktatási rendszerét. Ezért küzdök, és teszik ezt sokan mások is.

Budapest, 2016. október 13.

Pukli István

Mint ahogy azt a népmese ismeretlenségbe rejtőző szerzői megírták, a bíró lánya teljesítette a király akaratát: jött is, nem is, hozott is ajándékot, nem is. Jó nagy galambot eresztett el, a pedagógusok egy része bódulatba esett tőle, és elfelejtette azt is, hogy mi is volt az eredeti cél, amelyért a küzdelmet elkezdtük 2016 elején. Kérdés azonban, hogy kiszellőztessünk-e, vagy megelégszünk a delíriummal. De mégiscsak bűzlik itt valami!

1. Kezdjük akkor az intézményvezetők hatáskörének „növekedésével”!

„A munkáltatói jogosítványok is bővültek, mivel csak az intézményvezető javaslatára nevezhet ki pedagógust, vagy a pedagógiai 

munkát közvetlenül segítő alkalmazottat a tankerület. Azon foglalkoztatottak esetében, akik nem megfelelően végzik a munkájukat, az iskola igazgatójának javaslatára történik meg a felmentés.” Javaslattételi jog. Ízlelgessük csak egy kicsit! Javasolok valamit, vagy elfogadják, vagy nem. Egyetértési jog: az már valami lenne, de ez egyenlő a semmivel. Hihetetlen! Ezzel a meglévő gyakorlatot foglalták jogszabályba: miért is a tanker döntene 
arról, ki kerüljön be az iskolába. Látták? Beszéltek vele? Tudják, milyen szakember? De ezeket a kérdéseket a jogviszony megszüntetésével kapcsolatosan is feltehetném. Javaslattételi jogom van a jogviszony megszüntetésére? Ha hiszik, ha nem, egészen addig, amíg egy pedagógus bűncselekményt nem követ el, addig a pályán marad, nem lehet eltávolítani, ha ő nem akarja, akármilyen szakember is legyen.

2. A pedagógusok terhének „csökkenése”

Végre tudomásul kellene venni, hogy minőségi oktatást elvárni attól, akinek heti 26 tanítási órája van, nemcsak erkölcstelen, hanem végtelen ostobaság is. Hadd mutassam meg a kedvencemet. Nem a potencianövelő reklámra gondoltam, amelyet kötelezően végig kell néznünk, hanem arra, ami utána következik. Talán a reklám sem véletlen.

http://www.hirado.hu/2016/10/06/palkovics-ot-ev-alatt-50-szazalekos-pedagogusber-emeles/

Erről, mármint a beszélgetésről a következőket szeretném mellékesen megjegyezni:

1. 2012-höz képest 20 %-kal nőtt a pedagógusok óraterhelése. (A kötelező óraszám a 22, de mindenkit 24-re kellett beállítani, és mindenféle túlórát csak 26 óra felett kapnak. Sok tanárnak van 26 órás terhelése.)
2. elvették a szabadidő-szervezői, a gyermek- és ifjúságvédelmi státuszt, így ezeket a feladatokat is a nevelőtestületnek kell ellátnia.
3. Elvették az összes kafetériát.
4. Kivették mögüle a minimálbért, azaz az értékállóságát senki sem garantálja.
5. Öt év alatt fizetik ki a béremelést, pedig azt ígérték, hogy ez egyszerre valósul meg. Kérdem én, mennyit veszítettek kollégáim az elmúlt években emiatt?
6. Az utolsó évben nem kapja meg mindenki a béremelés utolsó részletét, mert arról az intézményvezető rendelkezik. Ez megint mi a fene? Differenciálni abból, amit mindenkinek megígértek?
7. Az életpálya-modellt sikerült teljesen hiteltelenül bevezetniük – jobb, mint a semmi alapon.

Most tessék újraszámolni az emelés mértékét!

3. És csak most jön igazából a bíró okos lánya!

Hogyan lehet megoldani, hogy az osztályfőnökök túlóráját se kelljen fizetni? A 326/2013. (VIII. 30.) Kormányrendelet a tantárgyfelosztás elfogadása után látott napvilágot, amely némi teherkönnyítést ígért a pedagógusoknak: osztályfőnöki teendők (2 óra), munkaközösség-vezetői feladatok (2 óra) vagy diákönkormányzatot segítő pedagógus teendői (1 óra) a neveléssel-oktatással lekötött munkaidejébe (ez a 26 óra, bárki bármit is mond, ez az ukáz!) beszámítandók maximum 4 órában. Ez annyit jelent, hogy a fent megjelölt mennyiségben kontaktórákat tart a nemzet napszámosa a tanulókkal. Mi is ebben a csavar? Hát az, hogy az osztályfőnök esetében kontaktórának számít az osztályfőnöki óra! Azaz a tehercsökkentésed fele az, hogy megtarthatod az órádat. Mindezt úgy, hogy az osztályfőnöki óra rendelkezik helyi tantervvel, a tanárok tanmenetet írnak hozzá. Nem pusztán kontakt óra, hanem a nevelés erőteljes színtere is. Ez épp olyan, hogy a töritanár kedvezményt kap arra, hogy van történelemórája, amit megtarthat. Ráadásul ez sehova sincs leírva. Ez a KLIK jogértelmezése. Nincs más hátra, Kollégáim, perelni kell!

Mindemellett elvették a KAT-osok órakedvezményét, elvették a PDSZ helyi vezetőinek órakedvezményét. Mindezt igazgatói értekezleten hallottam, és nem csak én! Ahhoz adtak segítséget, hogyan kell az esetleges túlórákat elszámolni. Túlórát csak a 26 óra feletti teljesítményért fizetnek, csak és kizárólag szakórákért. Visszatérünk ugyanis ahhoz az igazságtalan, 2006 előtti rendszerhez, amikor a pedagógus kijelöli az órarendjében a túlóráját. Ha az adott napon dolgozik a héten, a többin pedig nem, a túlóráját elszámolják. Ha pedig csak azon a napon nem dolgozik, nem kap túlórát.

Mivel intézményvezetőként megnőtt a hatásköröm, nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy ezzel bizony felelősség is jár. Tehát: nem kell az eddigiekhez hasonlóan minden túlóráról hatféle bizonyítékot felsorakoztatnom, csak akkor, ha rám küldik az ellenőrzést. Így már meg is nyugodhatok. Megint egy felesleges adminisztrációs teher a tanárokon. Miért nem hiszik végre már el rólunk, hogy dolgozunk?

És még mindig nem beszéltünk a lényegről: a gyerekekről, és arról, hogy mi lesz a jövő Magyarországával. Az oktatás mindennek az alapja. Társadalmi konszenzus kell abban a kérdésben, hogy a GDP-nek a lehető legmagasabb hányadát az oktatásra fordítsuk. Ez ugyanis hosszútávú befektetés, amelyet ha okosan, és nem a cimbikre költenek el, megtérül. Egyébként vége, egyébként végünk. Értem ezt a magyarságra, értem ezt az európai kultúrára, értem ezt az országra, mindannyiunkra.

Kedves Kolléganőm az Erasmus + KA1-es pályázat keretében éppen Helsinkiben tartózkodik. Az idegenvezető mondata: „Finnországnak elsődleges célja volt, hogy nemzetté váljon. Semmi mással nem elképzelhető ez, csak az oktatással. Csak az oktatáson keresztül lehet a nemzetet kialakítani és felemelni.”

A bíró lánya tehát okos, de maga a bíró és a király és a bíró talpnyalói is azok. De nem látnak elég messzire. A tanártiltakozások elültek, mindenki elégedett, hiszen még én is kiléptem a Tanítanékból (ezt a fenti gyöngyszem alapján írom). Még nem szembesültek igazán azzal, hogy amit a fejembe veszek, azt véghez viszem. Azt ígértem tavasszal, hogy a fejemmel áttöröm a falat, azt, hogy addig küzdök, amíg a közoktatást új alapokra nem helyezzük. De még nem próbáltam ki minden eszközt. És nem vagyok egyedül…

Pukli István

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy ország. Ennek az országnak volt egy királya, aki nagyon adott népe véleményére. Minden kérdésben meghallgatta őket, és politikailag érvényes döntéseket hozott – királysága jövője érdekében. Egy napon ki is hirdette: ló és eke nélkül kell szántani, a palántákat fejjel lefelé kell elültetni, és télen kell a terményeket leszedni.

Midőn álruhában járta az országot, hogy felmérje népe jólétét és elégedettségét, találkozott a nemzete napszámosaival, akikről azt hallotta, hogy naplopók, egész nyáron heverésznek, a déli harangszó hallatára eldobják a sosem volt kapájukat, kaszájukat, és nem művelik tovább a gazdag, termékeny hazai földet. A napszámosok azt hazudozták neki, hogy túl sok napszámért kevés bért kapnak, és még egy kapájuk sincsen, s ezek mellett még nem átallották a bírót hibáztatni.

Látá a király, hogy a napszámosok képtelenek télen aratni. Visszatért a várába, a bírót magához hívatta, és lefejeztette.

– Egy új bíró menedzserszemléletű hozzáállása javíthat a helyzeten – gondolta a király magában, miközben a napszámosok a falu végében már gyülekeztek, és a királyi vár elé vonultak kiegyenesített kasza – nélkül, mert az ugye nem volt.

A király összehívta az ország összes írástudóját: kódexmásolókat, egyházi atyafiakat, vincelléreket, szatócsokat, patkoló kovácsokat, kerekasztal mellé ültette és arra kérte őket, tegyenek javaslatot a földművelés megreformálása érdekében. Ugyanakkor utasításba adta: olyan megoldások szülessenek, amely során úgy tűnik, mintha megértenék a napszámosok problémáit, de valójában továbbra is eke nélkül szántsanak, és télen arassanak.

A bíró megtalálta a megoldást. Elküldte leányát a napszámosok vezetőihez:

Az aratás megkönnyítése érdekében a napszámosok minden télen plusz egy hónapig arathatnak. De hogy érezzék a bíró nagylelkűségét, a már két hónapnyi aratási lehetőségből három napot földműveléssel és növénytermesztéssel is tölthetnek. Az okos leány ígéretet tett arra, hogy a király hamarosan új rendeletet alkot, amely kimondja, a palántákat ezentúl nem fejjel lefelé, hanem vízszintesen kell elültetni.

A napszámosoknak pedig mit volt mit tenni, lehajtották a fejüket, és folytatták a munkát.

Itt a vége, fuss el véle.

És mi a mese tanulsága? (folyt. köv.)