Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy ország. Ennek az országnak volt egy királya, aki nagyon adott népe véleményére. Minden kérdésben meghallgatta őket, és politikailag érvényes döntéseket hozott – királysága jövője érdekében. Egy napon ki is hirdette: ló és eke nélkül kell szántani, a palántákat fejjel lefelé kell elültetni, és télen kell a terményeket leszedni.
Midőn álruhában járta az országot, hogy felmérje népe jólétét és elégedettségét, találkozott a nemzete napszámosaival, akikről azt hallotta, hogy naplopók, egész nyáron heverésznek, a déli harangszó hallatára eldobják a sosem volt kapájukat, kaszájukat, és nem művelik tovább a gazdag, termékeny hazai földet. A napszámosok azt hazudozták neki, hogy túl sok napszámért kevés bért kapnak, és még egy kapájuk sincsen, s ezek mellett még nem átallották a bírót hibáztatni.
Látá a király, hogy a napszámosok képtelenek télen aratni. Visszatért a várába, a bírót magához hívatta, és lefejeztette.
– Egy új bíró menedzserszemléletű hozzáállása javíthat a helyzeten – gondolta a király magában, miközben a napszámosok a falu végében már gyülekeztek, és a királyi vár elé vonultak kiegyenesített kasza – nélkül, mert az ugye nem volt.
A király összehívta az ország összes írástudóját: kódexmásolókat, egyházi atyafiakat, vincelléreket, szatócsokat, patkoló kovácsokat, kerekasztal mellé ültette és arra kérte őket, tegyenek javaslatot a földművelés megreformálása érdekében. Ugyanakkor utasításba adta: olyan megoldások szülessenek, amely során úgy tűnik, mintha megértenék a napszámosok problémáit, de valójában továbbra is eke nélkül szántsanak, és télen arassanak.
A bíró megtalálta a megoldást. Elküldte leányát a napszámosok vezetőihez:
A napszámosoknak pedig mit volt mit tenni, lehajtották a fejüket, és folytatták a munkát.
Itt a vége, fuss el véle.
És mi a mese tanulsága? (folyt. köv.)
