A Tanítanék Mozgalomból való kilépésem napján találkoztam egy blogbejegyzéssel. A szerző neve ugyan nincs feltüntetve (nem írta alá), de hihetetlen logikával kikövetkeztettem az első sor egyes szám első személyű megfogalmazásából, hogy kiről is lehet szó. 5, azaz öt pontban foglalta össze, miben tévedtem. Mindezt ügyes sorvezetéssel, egyes sajtóorgánumok bevált szokását mintázva, a hangsúlyos részeket bitang nagy betűkkel kiemelte, hogy olvasói figyelmét ne kerüljék el az igazán magvas gondolatok. És ha még ez sem volna elég, néhány ügyes kis gifecskét is beszúrt a nagyobb hatás elérése érdekében. A sok kis szándékos pontatlan megfogalmazás („a Tanítanékot kritizálta”, a „Pukli most úgy kapitulál” stb.) alkalmasak arra, hogy indulatokat gerjesszenek velem szemben, ezért szükségesnek érzem, hogy reagáljak. Most. Egyszer. Feketén-fehéren, kiemelés nélkül (kivéve: idézetek kurzívval), az olvasóra hagyva, mit tart hangsúlyosnak.

1. A szerveződés már önmagában érték

„Ezek egyszerre vannak két ülésen.

Naponta

vagy húszféle hivatalba

rendezünk értekezletesdit.

Szét kell szakadnunk, akarva, nem akarva.

Derékig ott,

a többi meg

itt.”

(Biztos ismered, Majakovszkij)

„Már ott rögtön jeleztem neki, hogy tévedésben van: egy politikai mozgalom eredményességét nem lehet és nem is szabad kizárólag a hatalommal szemben kicsikart engedményekben mérni, pláne nem féléves időintervallumban.” Politikai mozgalom? Akkor miben lehet mérni az eredményességet? Vagy beszéljünk mellé valódi eredmények helyett?

„Más kérdés, hogy ezt az akaratot, energiát fenntartani, értelmes csatornákba terelni és így tovább, komoly munka és szervezetfejlesztési kérdés.” Na, ez nem sikerült. Megakadtunk itt. Örültünk egymásnak. Jókat poénkodtunk a Szerveződés politikai sokszínűségén: 11 szocdem és liberális + 1 konzervatív. A nyár másról sem szólt, mint az önazonosításról, a stratégiáról, a Mozgalom céljairól. Sokszori önagyonülésezés után arra jutottunk, hogy ezt félretesszük, mért égetnek bennünket az aktuális kérdések. Mindezt úgy, hogy forró őszt ígértünk és radikalizálódást. A kilépésem talán indukálhatja, hogy a Szerveződés gatyába rázza magát.

Mindehhez azért tegyük azt is hozzá, hogy nem önmagában a Szerveződés volt a cél. A cél az volt, hogy letegyük egy új oktatási rendszer alapjait, hogy a kormány mondja ki, hogy a 2011. évi CXC. törvényt csak átmenetinek tekinti, és kikényszerítsünk egy újat. Szóval, milyen lényeges valósult meg ebből?

Most érkezett: „Ezen sorokból is láthatjátok, hogy a megkezdett tevékenységünket ezután is folytatni akarjuk, céljaink ugyanis nem valósultak meg. (Sőt, vannak olyan területek - pl. az átalakított szakképzés -, ahol még több problémával kell megküzdenünk, mint az előző tanévben.)” - fogalmaz a témáról a Tanítanék Mozgalom 2016. október 3-án, a támogató iskoláknak kiküldött levele.

2. Aki nem rendszerkritikában gondolkozik, szükségszerűen elbukik

Ez igen jól hangzik, de ez is olyan, mint a migránsozás. Ha sokat mondjuk, még sokan el is hiszik. A példa ugyan pont azt mutatja, hogy minden olyan civil kezdeményezés, amely a NER egészét kritizálta, eleddig elbukott. Pontosan ez határozta meg az eddigi időszakot: mindenki arról érdeklődött, hogyan lehet életben tartani a Mozgalmat a tapasztalatok alapján, s erre mindig a szakmaiság volt az egyértelmű válasz. Sajnos erről az útról a Mozgalom elég hamar letért. A március 15-i tüntetés egyértelműen politikai üzenetet küldött a hatalomnak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a támogatóinknak a későbbiekben már csak a töredékét tudtuk magunk mögött. (Alacsony PE-részvétel, kicsi sztrájkhajlandóság, egyre kevesebb iskola jelzett vissza, amikor valamilyen problémával kapcsolatban a véleményüket kértük stb.) Ezzel együtt járt az is, hogy a baloldal új reménységévé vált a Mozgalom, és ez egy zsákutcába vitt bennünket. Nem vitatom a felelősségemet ebben, ma már nem lennék ilyen könnyen meggyőzhető. És itt van az is, hogy ettől kezdve nem volt hová emelni a tétet, csak halogattunk és ígérgettünk. Hol a radikalizálódás? Ébresztő, Tanítanék!

Meggyőződésem szerint csak és kizárólag a szakmai érvek következetes és rendszeres hangoztatása, sulykolása lehetett volna az a mezsgye, amely mentén sikereket lehetett volna elérni.  S ha nem, akkor még inkább, még nagyobb elánnal.

3. Nincs menekültválság, csak goebbelsi propaganda

Menekültválság is van és van goebbelsi propaganda is. A kormányzat propagandája embertelen. Figyelmen kívül hagyja, hogy a menekültáradattal érkező nők, gyermekek, családok éheznek a határainknál, a KLIK összeírja a „migráns” tanulókat, és ahelyett, hogy az állam menedéket biztosítana a menedékkérőknek, bölcs vezérünk alkotmánymódosítást tervez az érvénytelen népszavazás eredménye alapján: ez fogja uralni a közbeszédet évekig. De az, hogy a Fidesz így akarja biztosítani a hatalmát még 1000 esztendőre, nem jelenti azt, hogy nincs menekültválság. Ez ugyanolyan szűklátókörűségre utal, mint a Fidesz álláspontja. Háború elől menekülő emberek százezrei szeretnének Európába jutni. Ha nálunk nincs is jelenleg válság, az annak köszönhető, hogy a kerítés hatására ideiglenesen útvonalat módosítottak a Balkánon az Európába érkezők. De egy kerítés hosszú távon nem lehet akadály. Itt a klímaváltozás, sejthető, hogy mit hoz majd. Félreértés vagy szándékos torzítás, hogy nem támogatom, hogy a menekültek mellett kiálljon a Mozgalom. Annak megvan a maga módja, amelyre a Tanítanékon belül is javaslatot tettem. Egy tüntetés ugyanis nem érheti el azt a célt, hogy a kormány másként gondolkodjon a menekülteket, mert egy ilyen rendezvénynek nem is az a célja, hanem az erődemonstráció.

Értelmezzük már egyébként a „leépült jóléti társadalmat restaurálni kívánó mozgalom” fogalmát annak tükrében, hogy a Tanítanék folyamatosan azt hangoztatta, hogy „nem kívánunk visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz a közoktatásban”!

4. A Mozgalom nem Te vagy

Ezért léptem ki. Mert folyamatosan összemossák a nevemmel – azt is, amihez semmi közöm. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a radikalizálódás üzenete pont nem az én számból hangzott el, hanem Törley Katáéból. És épp nem történt volna semmi radikális, ha nem nyilatkozom az MI-nek, vagy nem lépek ki. Mivel nem én vagyok a Mozgalom, nem kérhető a sikertelensége kizárólag rajtam számon.

„Pukli vitathatatlanul kvalitásos szereplője volt a közéletnek: nem kis részben épp azért, mert közösség állt mögötte, ahonnét inspirációkat, segítséget kaphatott, ahonnan volt lehetősége merítkezni, feltöltődni, és így tovább. Amikor kiszáll, ő erre is mond nemet.” Kíváncsi volnék, honnan szerez ilyen információkat. Állít úgy, hogy nem tud semmit. Az pedig, hogy erre is nemet mondok, miféle összemosás?

„Pukli nem végezte el a maga által vállalt feladatokat – most pedig lelép, és személyes brandet épít.” Nem végeztem el a feladatokat? Akkor mégis csak én vagyok a Mozgalom? És a többiek feladata micsoda?

„Pukli nem először jár el úgy, mint a mostani interjújában, hogy érdemi egyeztetés és belső kommunikáció nélkül kilép a nyilvánosság elé, és egyszerre kommunikál a tagság és a nyilvánosság felé is, mindkettőt egyszerre tájékoztatva és kényszerítve lépéskényszerbe.” Ha ugyanis nem lépek, már a köznevelési kerekasztal megalakulásakor elhalt volna a kezdeményezés, valamint biztos vagyok benne, hogy nincs március 15-i tüntetés. Mellesleg érdekes, hogy honnan van Gulyás Mártonnak információja belső szervezeti kérdésekről. Hogy az ő szavaival fogalmazzam meg: „Lennének kifejezések, amelyeket ennek a minősítéséhez használni tudnék.”

Nagyon örülnék, ha a Mozgalom a „lefalcolásomból” tanulna, és végre elkezdene építkezni.

5. Szolidaritás nélkül nincs politikai eredmény; a szolidaritás pedig vagy egyetemes, vagy nem létező

Meglehetősen demagóg megnyilatkozás. A korábbi tevékenységem folytán megkérdőjelezhetetlen, hogy nincs igaza, éppen úgy, ahogy ebben az esetben sincs. Attól, hogy előbbre helyeztem egy kérdésben a Mozgalom létét, mint egy tüntetést, nem jelenti azt, hogy számomra nem jelent semmit a szolidaritás. Belekiabálni a világba és a sajtóba, hogy baj van - egy hisztérikus helyzetben csak ront az ügy megítélésén. Cselekedni kell, nem pedig szövegelni.

És tessék elolvasni figyelmesen pl. az annyira kritizált MI-interjút, ha szakmai álláspontjaimat szeretné valaki szemlézni. Nem röviden, de aktuálisan.

+1. Hiányos ismeretek alapján ítélkezni

Talán ez Gulyás Márton legnagyobb tévedése. Úgy tűnik, bizonyos belső szervezeti kérdésekben eléggé tájékozottnak tartja magát, ami önmagában is meglehetősen érdekes. De informáltsága egyoldalú. Én pl. a szárszói színpadon kívül talán egyetlen mondatot váltottam vele. Ki is akkor a valóban gyáva? Esetleg az, aki nem meri a másik véleményét meghallgatni, hanem előre ítélkezik?

Pukli István

Kedves Barátaim!

Holnap, október 3-án esedékes a Tanári Fórum első találkozója, azonban Ági is, én is úgy gondoljuk, hogy a szeptemberi hajtás, az osztályok és a tan kerekének beindítása után nagyobb a szükség arra, hogy erőinkkel gazdálkodva örömöt varázsoljunk a magunk és a diákok életébe, mint sem csoportterápiára, hiszen hosszú év áll előttünk, és olyan égetően sürgős megbeszélnivaló, amit add-uram-isten-de-azonnal egyeztetnünk kellene, nincs.

Eddig a jó hír. És most pár szó arról, ami nyugtalanít.

Októbert írunk egy olyan tanév után, amikor többen közülünk hittek a tanítás tartalmi és formai racionalizálásának lehetőségében, a tanárok és a diákok munkáját egyaránt súlyosan akadályozó terhek megszüntetésének országos és helyi, alternatív megoldásainak jövőjében.

A Tanítanék mozgalom szárnyaszegetten, felemás eredményekkel, fülét és farkát behúzva próbálja megőrizni a látszatot: elértünk valamit. Az ország közvéleménye bólogató Jánosként konstatálja: igen, hőzöngtek a félművelt, inkompetens kockásingűek, megkapták, amit akartak, van három hónap szabadságuk, béremelést is kiharcoltak, most pedig elégedetten bégetnek, ahogyan azt eddig is tették, ha már az adófizetők zsebéből lopják a pénzt.

Talán sarkítok, de a többség valóban úgy véli, minden elcsendesült.  És joggal.  Igaz, a tavalyi 21-23 órarendi óra helyett a tantestület 70 %-ának (és ez a középiskolák zömére igaz!) idén 25-27 alapórát kell ellátnia, igaz, a szakkörök, a konzultációk, az egyéni fejlesztés, a kapcsolattartás mind ez után kezdődik, és ha még ez is beleférne a 32 órába, nem javítottunk, nem készültünk az órára, nem voltunk színházban, nem olvastunk, nem írtunk, nem beszélgettünk a saját gyermekeinkkel, mindez igaz, ahogyan az is igaz, hogy mindez megbosszulja magát, hiszen a megbetegedések száma már novemberre elviselhetetlenné teszi a hétköznapokat, vagyis  a szülő reklamál, túl sok a szakszerűtlen óra, és hát nem elképesztő? A végén mi magunk tehetünk önnön nyomorúságunkról.

 Kérem, emlékezzetek az elmúlt évek tavaszaira. Azokra, akik a kimerültség miatt estek ki hosszabb-rövidebb időre a munkából, a türelmetlenség perceire, az elhallásokba fulladó hozzászólókra. Ma még vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy ők a gyengék, az ok csakis bennük rejlik, én azonban nem osztom ezt a véleményt. Úgy gondolom, ha bármi fontos, akkor az éppen a tanárok munkakörülményeinek a javítása, a nyugodt, átgondolt, örömteli oktatás feltételeinek a megteremtése.

Ezért kérem, segítsetek, hogy itt, a Telekiben megfogalmazhassuk,  mi az, amit helyi szinten meg tudunk, meg lehet valósítanunk, mi az, amin változtatnunk kell, amit jobbá tehetünk (csak könyörgöm, ne a cseber és a veder mintájára), mi történjék  azokkal az értékes kezdeményezésekkel, amelyeket itt és most valamilyen kacifántos törvényrendelet miatt nem tudunk keresztülvinni, de érdemes volna nem kihajítanunk az ablakon, hogy holnap ne elölről kezdjük a véget nem érő sziszifuszi hadjáratot.

Végül egy utolsó kérdés. Valóban minden a legnagyobb rendben van? Ennyi? A mozgalom megbukott és mi húzzuk tovább az igát? Mert akkor minden korábbi felvetés fölösleges.

Vasárnap van.  A tanmenetek már majdnem elkészültek. Tegnap ájultan bámultam a plafont, éjjel a gondolatok űzték el az álmomat. Az nem lehet, hogy ez a jövő. Az nem lehet, hogy csak én érezném, hogy ez így nem jó, hosszútávon kártékony, emberölő. Ha így volna, nyugodt, békés hétvégét kívánok.

A jó hír ismételten: a hétfői Fórum elmarad.

Sok szeretettel és tisztelettel:
Juli

Láng Júlia

Szeptember utolsó napja van. A héten hét kollégám dőlt ki a sorból. Persze erre rárakódik még az iskolabörze, a hivatalos távollétek (Erasmus + KA1 pályázatot nyertünk, kettőt is), egy minősítés (át kell szervezni ilyenkor az egész napot), egy-egy temetés, gyerek beteg, valamint az, hogy kerek egy hónapig tartott, mire találtunk olyan biológia-földrajz szakos tanárt, aki főállásban is vállalja a feladatot, és máris ott vagyunk, hogy a helyettesítési rend borult. Ennyi mindent megérteni, felfogni egyszerre, főleg, hogy egy mondatba zsúfoltam, egy olyan ember számára, akit csak ez áttételesen érint, emberfeletti feladat. Ezért most belemegyek a részletekbe:

A kormány üzent a társadalomnak néhány éve: igazatok van abban, hogy a pedagógusok nem dolgoznak, de most majd megmutatjuk, hogy lehet ezt a naplopó bandát munkára kényszeríteni. Ugyanekkor üzent a pedagógustársadalomnak is: az eddig elhanyagolt tanári presztízs elrozsdásodott páncélját kifényesítjük: fizetésemelést kaptok, de akkorát, amekkorát még soha.

Nézzük akkor, milyen lépéseket tettek a célok elérése érdekében: a társadalom száját be lehet fogni azzal, hogy megemelik a pedagógusok óraszámát. Látszólag az intézményvezetőre bízzák (mert ugye nem vontak el minden jogkört tőlük ☺), hogy 22 és 26 óra között hány szakórát kell ellátniuk a tanároknak, valójában azonban a KLIK által jóváhagyott státusz alapján kell ezt beosztani úgy, hogy mindenkinek egységesen 24 órája legyen. Efelett heti két eseti helyettesítést elláthatnak, mert ugye 26 óráig nem fizetik ki a túlmunkát. Közben nincs státusz ifjúságvédelmi felelősre, szabadidő-szervezőre, mert ezeket megszüntették. Tehát ezeket a feladatokat is el kell látniuk a kollégáimnak.

Egy kis közbevetés: mesterpedagógusok. Nem könnyű azokban az iskolákban, ahol ilyen kollégák dolgoznak. A mesterpedagógus heti tanítási óráinak a száma maximum 18 lehet. Az intézményvezető biztosít számára egy munkanapot, amikor más intézményekben mondja meg másokról, hogy jól vagy rosszul tanít-e. Máris keletkezik 6 óra (mert ugye 24-re kell beállítani a pedagógusok óraszámát), amit más fog helyette ellátni - ingyen - úgy, hogy a mesterpedagógus nettó 50.000 Ft-tal többet visz haza minden hónapban. Persze nem akarom bántani őket, mert az Oktatási Hivatal rendesen kibabrált velük, nem kevés az a meló, amit el kell látniuk, az viszont tény, hogy ez bérfeszültséget jelent. És akkor még nem is beszéltünk a mesterpedagógusok kiválasztási szempontjairól, arról, hogy itt is érvényesült, hogy mindenféle szakmai meggondolás nélkül azonnal be kellett vezetni a minősítési és a tanfelügyeleti rendszert.

Alapjáraton tehát minimum 2 órával megnőtt a pedagógusok heti kötelező tanóraszáma. Mielőtt valaki erre azt mondaná, hogy igen, de én meg 40 órát dolgozom hetente, elmondom, hogy a pedagógusoknak – abban az esetben, ha fel is akarnak készülni az órájukra, ha nevelik is a tanulókat, ha a tanórákon kívül is foglalkozni kívánnak a gyerekekkel, ha rendben el akarják látni az adminisztrációs feladataikat, akkor bizony nem ritka a heti 50-60 órás munkahét is. És a munka otthon is folytatódik. De meddig lehet ez bírni? A pedagógus nem tudja letenni a munkát. Csak az irigyelt nyári szünetben. Meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy minőségi feladatellátást lehessen elvárni a pedagógusoktól, heti 20 óránál több tanórát nem lehet adni nekik. Ez mindenképpen a minőség rovására megy.

Na de ezért szép fizetésemelést is kaptak, sőt minden évben emelik azóta is a bérüket – mondhatnák.

Igaz.

Egy része.

Még mindig nem kapták meg azt az emelést, amit 2010-ben megígértek. Részletekben törlesztik, közben pedig azt harsogják, hogy folyamatosan emelik a béreket. Menet közben az alapilletmény mögül kivették a minimálbért. Ez annyit jelent, hogy ettől a pillanattól fogva nem garantálták a fizetés értékállóságát. Elvették a kafetériát is. A túlórát 26 megtartott szakóra felett fizetik csak ki. Ki lehetne számolni, hogy akkor a munkaterhelés növekedésével és a juttatások elvonásával jobban jártunk-e vagy sem.

Visszatérve a leterheltséghez: a Köznevelési Kerekasztal sikere: jogszabályba iktatták, hogy az osztályfőnökök, a munkaközösség-vezetők, valamint a diákönkormányzatot támogató pedagógusok órakedvezményeket kapnak.

Hurrá! Meg vagyunk mentve!

Na igen, de a jogszabály a tantárgyfelosztás elkészítése után jelent meg. Azaz tankerületi utasítás: nincs kedvezmény, marad a túlóra kifizetése. Ez is szépen hangzik. Ámde: A kedvezményeket 26 órából kell számolnunk. Azaz: Egy munkaközösség vezető kötelező óraszáma: 24. A fentiek alapján kérdezem: előbbre jutottunk-e vagy sem?

A válasz: A kerekasztalt a kormány körberöhögte.

És még egy adalék: A nem szakszerű helyettesítést nem fizetik.

A dominó elindult: hiányzik egy biológia-földrajz szakos tanárunk. Az óráit szét kellett osztanom a szakos tanárok között. Sebaj, 30 óráig terhelhetőek.

Igen. De meddig?

Egy valaki megbetegszik. Kiírom a helyettesítését. Több kollégámnak ezért megnő a heti óraszáma.

Közülük egy ismét megbetegszik. Emellett jelen kell lennünk a börzén: három ember.

Egy kollégámat minősítik, a többiek helyettesítik. Még egy ember.

Közben ismét megbetegszik valaki.

Hivatalos távollét a továbbképzés miatt: újabb két ember, és újabb két ember betegszik meg. Sorra nem szakszerű helyettesítések, az iskola pedig majd megfullad. Már heti 3-4 órát is kell helyettesítésekkel tölteni, én látok el ezek közül négyet, mindamellett, hogy megint egynapos adatszolgáltatásra kell válaszolnom, táblázatokat töltök, azonnal fölöslegessé váló helyettesítési rendet készítek, bíbelődöm a folyosóügyelettel stb.

A kormány a pedagógustiltakozások kivéreztetésére játszik. A módszerei ügyesek. A kihalásunk a cél. Közben kérdezem: mi van a gyerekekkel? Azt a töméntelen ismeretmennyiséget, amelyet előír a Nat és a Kerettantervek, ki fogja lenyomni a torkukon?

Szóval vérzik ez a rendszer minden sebéből. Talán nem véletlenül mondják a tiltakozó pedagógusok, hogy hagyjuk már az ostoba politikai szlogeneket, amelyeket csak azért kell végrehajtani, mert bölcs vezérünk kimondta. Az egész oktatási rendszer szétrohadt, és hiteltelenné vált. Nem reformok szükségesek, hanem a szükségletekből kiindulva újat kell alkotni.

Pont.

Pukli István